Majdnem minden tizedik ukrán feketén dolgozik

Az árnyékfoglalkoztatás miatt a költségvetés 100 milliárd hrivnyát veszít az illegálisan dolgozó személyeken – áll a foglalkoztatási központ tájékoztatásában, vette észre a Kárpáti Igaz Szó.

Mivel nem minden munkáltató jelenti be a munkavállalóit, Ukrajna állami költségvetése évente mintegy 100 milliárd hrivnyát veszít, és a feketemunka szintje eléri a foglalkoztatottak 9%-át – közölte Andrij Harcsenko, az állami foglalkoztatási központ régióközi főosztályának első helyettese.

Az ember nem kényszerítheti a munkáltatót a munkaviszony létesítésére, mert magának a munkáltatónak kell megértenie, hogy ez az ő közvetlen kötelessége, hiszen a hivatalos foglalkoztatást az Alkotmány és a munkaviszonyok szabályozásával kapcsolatos egyéb normatív jogszabályok is garantálják – fogalmazott az osztályvezető. A munkáltatónak meg kell értenie, hogy új munkahelyek teremtésekor állami támogatásban és kompenzációban is részesülhet. Különösen, ha belső menekültekről beszélünk - tette hozzá.

Kiemelte, hogy a hadiállapot miatt felfüggesztették a tervezett és nem tervezett ellenőrzéseket, különösen a munkaügyi jogszabályok betartására vonatkozóan, de 2023. június 16-tól a gazdaságügyi minisztérium rendelete alapján újra engedélyezték az ellenőrzéseket, különösen a be nem jelentett munkavégzés felkutatása érdekében.

„Azaz mind adminisztratív, mind büntetőjogi felelősségre vonható az a munkáltató, aki szándékosan kijátssza a munkavállalók nyilvántartásba vételét. És pénzbírságot is kiszabhatnak rá. A büntetés mértéke 67 000 hrivnya. Ha kiderül, hogy a munkáltató ismételten követ el ilyen szabálysértést, a bírság megháromszorozódik, azaz 200 000 hrivnya lesz.” – jegyezte meg Harcsenko.

Hozzátette, hogy a feketén dolgozók legnagyobb kockázata a vendéglátásban, a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban van.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: