„Egy éve a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője. Egy év, amely megváltoztatta az én és mindannyiunk életét” – olvasható Viktor Mikita Facebook-közleményében.
„Munkavégzés a hét minden napján, 24 órában, szabadnapok és pihenés nélkül, maximális terheléssel. Köszönöm a csapatomnak, hogy együtt éltük át ezt a nehéz időszakot… Nehéz, de biztos vagyok benne, hogy együtt mindenen túl leszünk. Ebben az évben jobbak, erősebbek és egységesebbek lettünk. Kárpátalja már nem az a vidék, amelyik hátul kullog, most az egész ország támasza vagyunk” – írta Kárpátalja kormányzója.
Mikita köszönetet mondott az Ukrán Fegyveres Erőknek a békés égboltért Kárpátalja felett - írta a Kárpáti Igaz Szó.
„Köszönöm Istennek ezt az utat. Elnézést kérek családomtól és szeretteimtől, amiért most egész életemet az ukrán nép szolgálatának szentelem. Együtt, vállvetve küzdünk. Győzni fogunk! Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek!” – zárta a megyevezető. (Fotó: Facebook)