Vádat emeltek a 40 éves kárpátaljai férfival szemben, aki egy budapesti társasház erkélyéről lopott, majd megölte a szemtanút

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 40 éves ukrán és magyar kettős állampolgár férfival szemben, aki tavaly januárban egy XVI. kerületi társasház földszinti erkélyéről lopott, amit észrevett a szomszédos társasházban lakó sértett, és nyomban utána ment, hogy megállítsa. A vádlott ennek során megfordult, és egy késsel mellkason szúrta az őt követő másik férfit, aki a kórházba szállítását követően életét vesztette. 

A vádirat szerint a vádlott a XVI. kerületben, a Futórózsa utcában sétált, amikor az egyik társasház földszinti lakásának erkélyén meglátott egy horgász zsákot. A férfi az erkélyhez lépett, kinyitotta a zsákot és abból eltulajdonított egy pár ezer forint értékű hálót. A lopást észlelte a szomszédos társasház egyik erkélyén tartózkodó sértett, ezért nyomban lement az utcára, hogy kérdőre vonja az elkövetőt, amire azonban leért, addigra a vádlott már elhagyta a helyszínt, az elvett horgász eszközt pedig eldobta.

A sértett ekkor felszólt a lakásuk erkélyén tartózkodó feleségének, hogy értesítse a rendőrséget, majd ezután a távolodó vádlott után indult, és közben folyamatosan megállásra szólította fel, aki azonban ennek nem tett eleget. Még ugyanabban az utcában haladtak, amikor a vádlott megállt, a táskájából elővetett egy kést, szembefordult az őt követő sértettel, és felszólította, hogy hagyja őt békén, különben megszúrja. A sértett azonban továbbra is meg akarta állítani a férfit, ezért arcon ütötte őt, erre a vádlott válaszul, a következő mozdulattal, mellkason, szívtájékon szúrta őt. A támadó ezután továbbment, a sértett pedig megpróbált hazamenni, azonban az elszenvedett szúrt sérülés miatt, pár lépés után egyensúlyát vesztette és a földre esett.

A helyszínen tartózkodó járókelők mentőt hívtak a sértetthez, aki azonban a kórházba szállítása után, az azonnali orvosi segítség ellenére életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a 40 éves férfit emberölés bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

A vádlott jelenleg is letartóztatásban van. (Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)


KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: