Fegyir Sándor: a magyarok, ugyanúgy, mint Ukrajna többi nemzetiségének képviselői, megvédik családjukat és szülőföldjüket

Fegyir Sándor kárpátaljai önkéntes katona, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára most a Hvg360-nak adott interjút, melyet a Telex szemlézett.

„A háború akkor ér véget, ha Ukrajna teljes területét felszabadítjuk, a győzelem pedig akkor jön el, amikor összeomlik az ellenséges állam” – jelentette ki határozottan.

Ki mondta azt, hogy Magyarország nem vesz részt a háborúban? – kérdezett vissza arra, hogy elfogadható-e az az álláspont, hogy Magyarország ki akar maradni a háborúból. Azt is rögzítette, hogy 400 magyar harcol sikerrel az ukrán hadseregben, harmincan viszont már sajnos meghaltak.

A lap azt is megkérdezte tőle, mennyire érzik magukénak a kárpátaljai magyarok a háborút. Fegyir Sándor így válaszolt: „A propaganda akkor működik jól, ha megvan a közönsége. Ha a propaganda primitív, az azt jelenti, hogy a közönsége is az. Magam vagyok a példa arra, hogy a magyarok, ugyanúgy, mint Ukrajna többi nemzetiségének képviselői, megvédik családjukat és szülőföldjüket. Nagyon hálásak vagyunk a magyar önkénteseknek, az összes magyarországi barátunknak a hatalmas segítségért. A magyarságnak megvan a maga, 400 év óta változatlan történelmi küldetése: Európa pajzsának lenni, megvédeni az európai civilizáció értékeit a keleti agresszorokkal szemben. Most mi is ezt tesszük 2023-ban.”

Ha Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozhatna, megkérné, hogy menjenek el együtt Székesfehérvárra, sok mondandója lenne ott neki. (Fotó: Facebook)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: