Magyar Levente: Magyarország messze túltekint a Kárpátokon, és immár egész Ukrajnára kiterjesztette a segélypolitikáját

"A háború kitörése óta a hagyományosan Kárpátaljára fókuszáló magyar támogatáspolitika kibővült, és immár Ukrajna egész területét érinti - jelentette ki Magyar Levente, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára a Beregszász mellett fekvő Makkosjánosiban, a ZeroHulladék: Elmélet és gyakorlat mindenki számára a határon átnyúló régióban elnevezésű magyar-szlovák-ukrán-román projekt nyitókonferenciáján.

A négy országot érintő hulladékgazdálkodási rendszer létrehozását célzó projekt ukrajnai részeként Makkosjánosiban egy korszerű hulladékválogató és lerakó komplexum épül, amelynek tervezett kapacitása évi 30 ezer tonna lesz. A becslések szerint ezáltal 25-30 évre megoldódik a hulladékkezelés kérdése a Beregvidéken. 

Ezzel nagymértékben csökken a Tiszába kerülő szemét mennyisége, egyben "megteremtjük a modern hulladékfeldolgozási gazdálkodás alapjait itt Kárpátalján, ami eddig teljesen hiányzott" - emelte ki Magyar Levente. A központ százezer ember napi hulladékát fogja kezelni.

Magyar Levente hangsúlyozta, hogy a magyar kormány 2,5 millió euró többletforrást biztosított a projekt rendelkezésére, miután az európai uniós támogatás nem volt elegendő a kivitelezés befejezésére.

Kárpátaljai látogatását összegezve a parlamenti államtitkár elmondta, hogy a délelőtt folyamán Tiszasalamonban humanitárius segély formájában átadott 34 helyközi autóbusz már útnak indult Ukrajna belső vidékei felé, így a gátszakadás miatt bekövetkezett áradás által sujtott Herszonba is. A magyar kormány mind Kárpátalja, mind Ukrajna egészének vonatkozásában "hosszú távú befektetésekkel, hosszú távú partnerséggel, és hosszú távú együttműködéssel számol" - húzta alá Magyar Levente.

A magyar kormány arra számít, hogy Ukrajna úrrá lesz azokon a rendkívüli nehézségeken és megpróbáltatásokon, amelyeken most keresztül kell mennie, és "a béke visszatértével visszaállnak a dolgok a normális kerékvágásba", további térségfejlesztési projektek valósulhatnak meg, és nem arról lesz szó, hol és milyen humanitárius segítségre van szükség Ukrajnában - fogalmazott.     Magyar Levente kiemelte: a hagyományosan Kárpátaljára fókuszáló magyar támogatáspolitika kibővült, és immár Ukrajna egész területét érinti. A kijevi régió felszabadított területein magyar központi támogatásból újjáépülő iskolák, óvodák, egészségügyi intézmények, önkormányzati intézmények sora bizonyítja azt, hogy "Magyarország messze túltekint a Kárpátokon és immár egész Ukrajnára kiterjesztette a segélypolitikáját" - nyomatékosította az államtitkár.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Herszon térségében nyújtott azonnali segítségnyújtása kapcsán kifejtette: "Nap mint nap bizonyságot igyekszünk adni arról, hogy Ukrajna mellett állunk ebben a rendkívüli időben."

Kárpátaljai programja zárásaként Magyar Levente megtekintette a makkosjánosi hulladékkezelő központ építését, valamint a Beregszászon átfolyó Vérke folyó magyar kormányzati támogatás révén zajló medertisztítási munkálatait. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: