Nagy bajban vannak a hadiállapot idején engedély nélkül külföldre távozott hadköteles ukrajnai férfiak

A kormány és a Legfelsőbb Tanács készíti elő elfogadásra a törvényjavaslatot a hadiállapot idején Ukrajnát illegálisan elhagyó férfiak megbüntetésére – emlékeztetett az RBK-Ukrajina hírportál Ihor Klimenko belügyminiszter május végi bejelentésére.

A Kárpát.in.ua szerint a kiadvány felidézte a belügyminiszter nyilatkozatát, amely szerint „a háború után az állam mindent megtesz annak érdekében, hogy minden állampolgárnak felrója, amit a háború alatt tett”, így az Ukrajnából történt illegális távozást. Mint megjegyezte, jelenleg vizsgálják a nemzetközi tapasztalatokat, és a határátlépés tilalmának megszegése a jövőben büntetéssel jár.

A Legfelsőbb Tanács 2023 márciusában nyilvántartásba vette a 9074. számú törvénytervezetet, amely azoknak az állampolgároknak a büntetőjogi felelősségre vonását indítványozza, akik hadiállapot idején hagyták el Ukrajnát, és alapos indok nélkül megszegték az országba való visszatérés kötelező határidejét.

A dokumentum kimondja, hogy az ilyen állampolgárok elkerülhetik a büntetést, ha minden további Ukrajnán kívüli tartózkodás után a létminimumnak megfelelő összeget önként átutalnak egy speciális számlára a fegyveres erők támogatására. Ez a törvényjavaslat is a mérlegelés szakaszában van.

Azonban már most is büntetőjogi felelősségre vonásra számíthatnak azok, akik nem térnek vissza időben külföldről a Sjlah (Útvonal) rendszer alapján Ukrajna büntetőtörvénykönyvének 336. cikkelye alapján a katonai szolgálatra történő behívás kijátszásáért a tartalékosok mozgósítása során a hadiállapot idején.

A 3-tól 5 évig terjedő szabadságvesztés büntetés akkor alkalmazható, ha az előzetes nyomozó hatóság bizonyítja, hogy az érintett férfi szándékosan tért ki a mozgósítás elől.

A 2023-as nyári idény kezdetével a határőrök fokozottan ellenőrzik a férfiak Sljah rendszer alapján történő kiutazását. Több mint 1300 gépkocsivezetőtől megtagadták a kilépést, 20 engedélykiadótól pedig ideiglenesen megtagadták a hozzáférést a rendszerhez.

Az Állami Határőrszolgálat korábbi közlése szerint a hadköteles férfiak közül az államhatárt engedéllyel átlépők 45%-a sofőr, további 16%-a többgyermekes szülő, 16%-a fogyatékos, 7%-a katonai szolgálatra alkalmatlan, 6%-a humanitárius rakományt szállít.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: