A Csapi Határőrszolgálat munkatársai két katonaköteles férfi illegális határátlépési kísérletét akadályozták meg – közölte az Ukrán Állami Határőrszolgálat Nyugati Regionális Osztálya.
Egy katonaköteles férfit a Tisza határátkelőn vettek őrizetbe. Egy Audi típusú személygépkocsi ellenőrzése során az egyik utas, útlevél helyett, egy 15 éves fiú születési anyakönyvi kivonatát mutatta be ellenőrzésre. A dokumentum azonban gyanús lett a határőröknek, akik hamar rájöttek, hogy az okmány nem a határátlépőé. A férfi egy 26 éves ukrán állampolgár volt, aki más dokumentumával szeretett volna Magyarországra jutni.
Egy másik szabálysértőt szintén Csapon, a Munkács–Budapest között közlekedő nemzetközi személyvonat utasainak átvizsgálása során fedeztek fel. A 24 éves kijevi férfi egy fogyatékkal élő nő gyámjaként szándékozott átkelni a határon.
A férfi elmagyarázta, hogy a nagymamája Németországban él, de egészségügyi állapota miatt nem lehet egyedül hagyni. Az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a nagymama hamburgi konzuli nyilvántartásba való felvételéről szóló okmány hamis volt, az unoka pedig nem tudott az általa gondozott nő betegségeiről.
Mindkét esetben büntetőeljárás indult. (Kárpátalja ma)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: