Novák Katalin: számítunk arra, hogy a magyarok úgy élhetnek itt, Kárpátalján, ahogy ez hozzájuk és Európához méltó

Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma önöknek - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök kedden, ukrajnai látogatásának első nyilvános helyszínén, a beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása-templomban tartott Szent István napi ökumenikus istentiszteleten.

A köztársasági elnök a római katolikus templomban a kárpátaljai történelmi egyházak híveivel együtt emlékezett Szent István királyra. Az ökumenikus istentiszteleten megáldották és megszentelték azt a kenyeret, amelyet Novák Katalin személyesen sütött a nemzeti ünnep alkalmából.

Ünnepi beszédében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy minden nehézség ellenére jó a kárpátaljai magyarokkal együtt ünnepelni. Legutóbb tavaly adventkor gyújtotta meg velük együtt az első gyertyát.

"Megköszöntem és most is szeretném megköszönni mindazoknak, akik kitartanak, akik itt vannak, akik építik a közösségeket, és akik vezetik ezeket a közösségeket" - fogalmazott.

Novák Katalin kijelentette, hogy kijevi tárgyalásain el fogja mondani: "Számíthatnak a magyarokra a megtámadottak, a bajban lévők, Magyarország segít". Hozzáfűzte: "Számítunk arra, hogy a magyarok úgy élhetnek itt, Kárpátalján, ahogy ez hozzájuk és Európához méltó".

Az Ukrajnában 544 napja dúló háború kapcsán kiemelte, hogy erőt kell gyűjteni, és azért is jött, hogy ebben segítsen.

"Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el önöknek ma Beregszászra, Kárpátaljára, Ukrajnába" - húzta alá a köztársasági elnök, és hozzáfűzte: "Merítsünk erőt azokból az ukrán barátokból is, akikre lehet számítani".

Novák Katalin reményét fejezte ki, hogy "lesz közös jövőnk, akkor is, hogyha most még nem látjuk az ahhoz vezető utat".

Erőt lehet és kell meríteni a "közös, ezeréves történelmünkből, a közösség tagjaiból, a segélyszervezetek munkájából, amelyek a háború első napjától itt vannak és segítenek". Leginkább pedig - mondta - "merítsünk erőt közös, keresztény hitünkből".

A köztársasági elnök a templomot megtöltő hívekkel együtt imádkozott a békéért.

Novák Katalin ezt követően megtekintette és megkoszorúzta Szent István király mellszobrát, majd kárpátaljai magyar politikai, egyházi és oktatási vezetőkkel tárgyalt.

Az államfő Beregszászon többek között találkozott egy, a háborúban elhunyt katona édesanyjával, valamint helyi nagycsaládosokkal is. (MTI / Fotó: Facebook)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: