Új határátkelőhely nyílik Kárpátalján

Az ukrán kormány jóváhagyta a Romániával kötendő megállapodás tervezetét, amely értelmében új határátkelőhely épül Tiszafehéregyháza falu közelében.

"Külföldi partnereinkkel együtt 2023 elején kezdtünk el dolgozni ezen a kulcsfontosságú kezdeményezésen a határokon átnyúló együttműködés keretében. Ezt egy hosszas megbeszélés előzte meg Florin Grațian Pârvu, aknaszlatinai román konzullal, és Ionel Ovidiu Bogdan, a Máramarosi Megyei Tanács elnökével" ‒ írta Facebook bejegyzésében Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) vezetője.

A tervek szerint a híd építése 2024 második felében fejeződik be és a „Tiszafehéregyháza – Máramarossziget” nemzetközi határátkelőhelyként fog működni.

Korábban a két ország közötti forgalom egy 2000-ben épült fahídon keresztül bonyolódott le. Az új híd két párhuzamos, 260 méter hosszú szerkezetből áll majd, két-két sávval mindkét irányban.

A kezdeményezést az EU a nagy infrastrukturális projektekre vonatkozó POIM program keretében finanszírozza. Az előzetes költségek mintegy 35,5 millió eurót tesznek ki. (Kárpátalja ma)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: