Az ukrán elnök tanácsadója megfenyegette a külföldön bujkáló hadköteles férfiakat

Az illegálisan külföldre távozott ukrajnai férfiak „bajba kerülhetnek”, miután visszatérnek Ukrajnába - jelentette ki Mihajlo Podoljak, az elnöki hivatal tanácsadója.

Hogy mi lesz azokkal, akik hamis igazolásokat adtak ki, amelyek alapján a férfiak elhagyták Ukrajna területét, az világos, a rendvédelmi szervek már foglalkoznak velük - mondta el Podoljak. Azok pedig, akik éltek a törvénytelen lehetőségekkel, kezdetben a rendfenntartók kezdeményezik, hogy a bíróság hozzon határozatot, amely szerint korrupciós úton jutottak igazoláshoz - írta a Kárpáti Igaz Szó.

„Ez alapján más országok bíróságaihoz kell majd fordulni, ahol ezek az állampolgárok tartózkodnak, annak érdekében, hogy ezen országok bíróságai töröljék a menekült státuszukat. Ezen országok bíróságain is bizonyítani kell majd, hogy illegális úton kapták meg az igazolást” – mondta Podoljak.

Elismerte, jelenleg nehézségekbe ütközik ezen hadköteles férfiak kiadatási eljárása. Hiszen a legtöbb nyugati országban, így az európai országokban is, a bírósági eljárásokban az emberi jogok állnak az első helyen. Ezekben az országokban úgy vélik, hogy az embernek joga van félni a háborútól. Ez azt jelenti, hogy a tanúsítványok tömeges törlése, majd a férfiak tömeges kiadatása valószínűleg nem sikerül.

„Mit lehet tenni? Nyilvántartásba veszik azokat, akik fiktív igazolást szereztek és amikor visszatérnek Ukrajnába, akkor gondjuk lesz… Ha most nem térnek vissza önként, akkor a háború végén… bizonyos jogi problémáik lesznek, mert tisztázniuk kell majd, mi alapján hagyták el az országot” – fenyegetőzött Podoljak.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: