Hat évvel ezelőtt indította el a Katolikus Karitász a határon túli prevenciós szűrővizsgálatát. Az orvosmisszió "születésnapján" a szervezet újraindította kárpátaljai szűrővizsgálatát, az önkéntes orvosokból és medikusokból álló csoport pénteken indult Técsőre Budapestről, a Magyar Szentek templomától.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója a misszió indulása előtt tartott sajtótájékoztatóján felidézte: a szervezet hatodik éve működteti határon túli prevenciós szűrővizsgálatát, hogy azokon a határon túli, magyarlakta településeken is biztosítsák az orvosi szolgálatot, ahol az nem megoldott.
Elmondta: Kárpátalján 21 településre jutottak már el, de az orosz-ukrán háború miatt egy ideig nem tudtak menni, most azonban ismét Kárpátaljára indul az orvoscsoport. Hozzátette: a misszió célja, hogy kiszűrjék a betegségeket, kezelésükhöz gyógyászati segédeszközöket biztosítsanak, vagy szükség esetén orvosi segítséget nyújtsanak. Emellett az anyaország szeretetét, törődését is el akarják vinni az országhatáron túl élőkhöz.
Megköszönte az egyéni adományokat és a 1356-os adományvonalon tett felajánlásokat.
Vojcek László szülész-nőgyógyász, aki az első orvosmissziót megszervezte 2017-ben, elmondta: az orvosmisszió pénteken szokott indulni, és vasárnap késő este érnek haza. Rendszerint 200-250 gyermeket és felnőttet vizsgálnak meg.
Hozzátette: az elmúlt hat évben csaknem tízezer, a Trianonban elcsatolt területeken élő magyar felnőttet és gyermeket vizsgáltak meg, de ehhez szükség volt a misszió 80 tagjának elkötelezettségére is. Kellett közülük minden hónapban 16-18 ember, aki vállalta a feladatot - jegyezte meg. Azt kérte a misszió tagjaitól, hogy folytassák a munkát, mert várják őket a határon túli magyarok.
A csapatot Spányi Antal, a Katolikus Karitász püspök elnöke köszöntötte és áldotta meg.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy azokat a magyarokat keresi fel az orvosmisszió, akiknek a helyzete nagyon nehéz, mert nemcsak a kisebbségi léttel kell megküzdeniük minden nap, de az orvosi és iskolai ellátás sem hasonlítható össze az anyaországival. Hozzátette: ott kell segíteni a rászorulókon, ahol vannak, közel kell vinni hozzájuk a segítséget, az anyaország szeretetét, és hozzá kell segíteni őket egy teljesebb, egészségesebb élethez.
A Katolikus Karitász tájékoztatása szerint az elmúlt hat évben az önkéntes csapat tagjai 61 alkalommal Kárpátalja, a Délvidék és Erdély településeire jutottak el, ahol több mint 5300 óvodás és iskolás szemészeti, fogászati és ortopédiai, több mint 3800 felnőtt EKG-, vércukor- és vérnyomásvizsgálatát végezték el, valamint több mint 1100 nőgyógyászati- és rákszűrést is végrehajtottak.
A vizsgálatok eredményeképpen a Katolikus Karitász több mint 1000 szemüveget és 1100 lúdtalpbetétet juttatott el a gyermekeknek, az orvosmisszió orvosai és a karitász helyi munkatársai számos további vizsgálatot és műtétet kezdeményeztek, illetve végeztek el.
A misszió létszáma mára több mint 80 főre emelkedett, 32 szakorvos és rezidens, 19 szakápoló, mentős, optometrista és technikai munkatárs segíti a munkát. Az önkéntesek évente 14-16 hétvégén, 16-18 fős csapattal indulnak a missziókra. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: