A szállodai szobájából hurcoltak a hadseregbe egy buszsofőrt Kárpátalján

Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is, aki Vinnicjából szállított gyerekeket a korosztályos tekvondó országos bajnokságra.

A hírt Vitalij Pavlovszkij vinnicjai újságíró tette közzé közösségi oldalán, majd több országos hírügynökség és jelentős hírportál közölte.

Pavlovszkij értesülései szerint a buszsofőr az ungvári Monada hostelben szállt meg, ahová november 11-én, szombaton éjjel 1 óra 30 perc körül rendőrök és katonák hatoltak be, igazoltatták az ott tartózkodó férfiakat, majd a hadköteleseket elhurcolták.

Az újságíró azt is közölte, hogy tiltakozása és magyarázata ellenére a buszsofőrt is magukkal vitték, a telefonját elvették, így senkit sem tudott értesíteni a történtekről. Másnap a vinnicjai csapat taxival jutott el a sportcsarnokba.

A személyszállító vállalkozás egy cseresofőr segítségével szeretné hazavinni a gyerekeket az Ungváron rekedt busszal.

A kárpátaljai és a vinnicjai megyei hadkiegészítő parancsnokságon egyaránt azt a választ adták a hromadske.ua portál megkeresésére, hogy nem tudnak a buszsofőr azonnali kényszermozgósításáról. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: