A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a kárpátaljai magyar szervezetek működését - jelentette ki Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hivatalos látogatásán Beregszászon, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) éves közgyűlésén.
Az ukrajnai országos légiriadó miatt nem az eredeti helyszínen, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében, hanem az intézmény óvóhelyén tartotta meg éves közgyűlését a kárpátaljai magyar pedagógusok szakmai szervezete - írta az MTI.
Köszöntő beszédében Szilágyi Péter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évek sikeres kárpátaljai fejlesztései és korszerűsítései nemcsak a magyarságnak, hanem az ide menekült ukránoknak is biztonságot, védelmet nyújtanak. "Ezzel keresztényi kötelességünknek teszünk eleget"- fogalmazott
Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segélyakciója keretében az orosz-ukrán háború kitörése óta több mint egymillió menekült érkezett Ukrajnából Magyarországra, akik minden szükséges segítséget megkaptak és a továbbiakban is megkapnak. Magyarország és "az egész magyarság érdekelt abban, hogy a szomszédos Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyar kisebbség is biztonságban és nyugalomban élhet szülőföldjén" - húzta alá Szilágyi Péter.
Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a napokban elfogadott Nemzeti kisebbségekről (közösségekről) Ukrajnában című törvény elfogadása és kidolgozása során nem vették figyelembe a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek javaslatait. Rámutatott, hogy a jogszabály "továbbra sem rendezi a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség oktatási és nyelvhasználati jogait, az 1992-es nemzeti kisebbségi törvényhez képest pedig visszalépések vannak a korábban meglévő kisebbségi jogok tekintetében".
Szilágyi Péter az elmúlt hónapok egyik legnagyobb sikerének nevezte, hogy a magyar kormány és civil, egyházi szervezetek támogatásának és a helyiek akaraterejének köszönhetően Kárpátalján a magyar tannyelvű iskolákban mindenütt sikerült elindítani a jelenléti oktatást.
A jövő nemzedékére nézve ebben elévülhetetlen szerepe van a hivatásukat a jelen körülmények közt is állhatatosan végző pedagógusoknak és nevelőknek. A magyar kormány mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a kárpátaljai magyar szervezetek működését, hangsúlyozta Szilágyi Péter. Végezetül Novák Katalin köztársasági elnököt idézve arról biztosította a jelenlévőket, hogy "együtt vagyunk és együtt leszünk, legyen bármilyen nehéz is az élet Kárpátalján, legyen bármilyen nehéz, kihívásokkal teli magyarnak lenni."
Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke kiemelte a kárpátaljai pedagógusok helytállását a belső menekültek fogadása és ellátása során. Emlékeztetett a Határtalanul címmel lebonyolított nyári iskola program sikerére, amelyhez 64 iskola és több mint 2700 gyerek csatlakozott. Megemlítette, hogy az Erzsébet-táborokban 800-an üdülhettek, közülük 200-an ukrán tannyelvű iskolák diákjai. A KMPSZ közgyűlése nyilatkozatot fogadott el, amelyben arra kéri az állami szerveket, hogy tegyenek meg mindent az "oktatáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítása ügyében, különösen a nemzetiségi nyelven is oktató intézményi hálózat megőrzéséért."
Szilágyi Péter ezt követően köszöntötte a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete karácsonyi ünnepségének résztvevőit. "Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában" - idézte Márai Sándort.
Nem szabad elcsüggednünk, ki kell tartanunk, ahogy eddig is mindig tettük. "Lehet, hogy idén nem kerül annyi ajándék a fa alá, de kívánom, hogy szeretet és béke töltse meg a szobákat, hiszen erről szól a karácsony" - mondta.
A magyar nemzet minden tagjával együtt kívánom, hogy az új esztendő hozza el Kárpátaljára a békét! Ebben bízunk és reménykedünk Önökkel együtt - zárta ünnepi gondolatait Szilágyi Péter. A beregszászi látogatás záróeseményeként Szilágyi Péter is részt vett a Tamási Áron-emléktábla felavatásán. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai Campusa az egyik helyszín abból a tízből a Kárpát-medencében és a diaszpórában, ahol a Nemzetpolitikai Államtitkárság kezdeményezésére meghirdetett Tamási Áron 125 Emlékév zárásaként emléktáblát kapott a Kossuth-díjas erdélyi magyar író.
Ma Kárpátalján a híres Tamási Áron-gondolatnak - "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" - új értelme van, mondta a helyettes államtitkár. Az otthonhoz való ragaszkodás ma nehéz vállalás.
"Ez a magyar közösség azonban az elmúlt bő évszázadban számtalan alkalommal bizonyította élni és megmaradni akarását, minden nehézség ellenére sikerült megmaradnia és a nemzeti kormány támogatásának köszönhetően fejlődnie is" - hangsúlyozta Szilágyi Péter.
A beregszászi emléktábla-avatással a kárpátaljai magyarság "nemcsak azt üzeni, hogy a magyar nemzet alkotó része, hanem egyben azt is, hogy van itt egy közösség, amely emlékezik és egyben bizakodik egy békés jövendőben" - fogalmazott a politikus.
Ez az emléktábla "üzenet a jövő számára egy közösségtől, amely mindenek dacára hiszi és tudja, hogy itt van otthon"- mondta Szilágyi Péter. (Fotó: MTI/Nemes János)