Magyarország 915 millió forint összegű támogatást nyújtott a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás számára a makkosjánosi hulladékfeldolgozó üzem befejezéséhez – adta hírül a megyei tanács sajtószolgálata.
Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke ezt kedden jelentette be, amikor megbeszélést folytatott Andrij Seketával, a megyei közigazgatás első elnökhelyettesével, a találkozón részt vett Jevcsák Judit, a Tisza ETT igazgató-helyettese is - írta a Kárpáti Igaz Szó.
„A megállapodások alapján minden forrás a rendelkezésünkre áll a projekt befejezéséhez. Amint látható, Magyarország az ukrajnai háború és az európai gazdasági válság ellenére teljesítette ígéretét. Ez óriási sikere abban a tekintetben, hogy a közelmúltban számos európai pályázati program finanszírozását megszüntették. Még ebben a hónapban két kibővített megbeszélést tartunk a megyei közigazgatás és minden érintett szervezet részvételével a további teendőktől” – jegyezte meg a megyei tanács elnöke. Hozzátette:
2023 végéig szeretnék megvalósítani a projektet, ami az üzem megépítését és üzembe helyezését jelenti.
Csubirko megjegyezte, ez lesz az első kárpátaljai hulladékfeldolgozó üzem, amely 200 ezer lakos problémáját oldja meg, és részben megoldódik a régió egyik fájó problémája a szemétkérdés.
A tervek szerint Makkosjánosiban 41 település 88 ezer lakosának hulladéka kerül itt feldolgozásra a jövőben.
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: