Több ukrán nagyvárosban rendeztek katonafeleségek tüntetést pénteken követelve, hogy a már másfél éve szolgálatot teljesítő katonákat szereljék le - adták hírül ukrán hírportálok.
A médiabeszámolók szerint a tüntetők elsősorban a 18 hónapos szolgálati idő utáni leszerelésről szóló, már a parlament előtt lévő törvényjavaslat elfogadását sürgették. A résztvevők igyekeztek ráirányítani a figyelmet a témával foglalkozó, az ukrán elnöknek címzett internetes petícióra is, amelyhez már összegyűlt a 25 ezer támogató szavazat, így az államfő köteles reagálni rá.
Az ukrán fővárosban, Kijevben a főtéren gyűlt össze a katonák hozzátartozóinak egy kisebb csoportja. A demonstrálók egyebek mellett azt skandálták, hogy "eljött mások ideje", "mindenkinek ki kell vennie részét a győzelemből" és "a katonáknak is van családja".
Hasonló megmozdulások voltak a nyugat-ukrajnai Ternopilben, Hmelnickijben, Lvivben és Csernyivciben, a keleti országrészben Zaporizzsjában, Dnyipróban és Krivij Rihben, az ország középső részében Kropivnickijben, délen pedig Odesszában. Több helyütt a nők gyerekeikkel együtt vettek részt az eseményen. Noha Ukrajnában a hadiállapot miatt elvileg tilosak a nagygyűlések, a demonstrációk az eddigi információk szerint zavartalanul zajlottak le. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: