Közel ötmilliárd dollárt költ jövőre rakétafegyverek beszerzésére Ukrajna

Az ukrán védelmi minisztérium jövőre 4,85 milliárd dollárt tervez költeni rakétafegyverek és lőszerek beszerzésére – közölte a minisztérium sajtószolgálata.

„A 2024-es védelmi költségvetés egyik prioritása a rakétafegyverzet és a lőszerek. (…) A 2024-re tervezett pénzeszközökből mintegy 175 milliárd hrivnyát (4,85 milliárd dollárt) fognak erre a célra költeni. Mintegy 80 milliárd hrivnyát (2,2 milliárd dollárt) katonai felszerelésre fognak fordítani” – derült ki a minisztérium Facebook közösségi oldalán pénteken közzétett közleményből.

A tárca hozzátette: elsősorban fegyvereket és felszereléseket vásárolnak majd, a javítási munkákra pedig ukrán gyártókat szerződtetnek. A tervek szerint jövőre több mint 190 milliárd hrivnyát (5,2 milliárd dollárt) kapnak majd az e célokra elkülönített pénzeszközökből.

Korábban Denisz Smihal miniszterelnök elmondta, hogy a törvényhozás által jóváhagyott 2024-es ukrán költségvetésben a kiadások közel felét katonai és biztonsági szükségletekre fordítják. A dokumentum szerint Ukrajna külföldi hitelfelvételeinek mértékét 41 milliárd dollárra tervezik.

Miután Volodimir Zelenszkij elnök aláírja a törvényt, 96 milliárd hrivnyát (2,66 milliárd dollárt) átcsoportosítanak a regionális költségvetésekből a hadiiparra. Erre a célra a katonai fizetések személyi jövedelemadóját fogják felhasználni.

Emellett az állami útalap teljes költségvetését a hadsereg igényeinek kielégítésére irányítják át. Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter szerint ez mintegy 94,7 milliárd hrivnyát (mintegy 2,6 milliárd dollárt) tesz ki. (MTI)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: