Ukrajna nem kapta meg maradéktalanul azokat a fegyvereket, amiket a nyugati országok korábban nekik ígértek

Szerhij Lescsenko, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének tanácsadója azt nyilatkozta, hogy Ukrajna nem kapta meg maradéktalanul azokat a fegyvereket, amiket a nyugati országok korábban nekik ígértek - írta az Index

"Hétfőn tízezer, nyugati országokból származó fegyverszállítmányra számítottunk, de nem érkezett meg. Jó volna megkapni, amit már korábban megígértek – fogalmazott.

Korábban az ukrán fegyveres erők főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij azt mondta, az amerikai F–16-os vadászgépek, amelyeket Kijev a nyugati szövetségesektől vár, nem lesznek Ukrajna hasznára, mert Oroszország fejlesztette légvédelmi rendszereit.

Megjegyezte azt is, hogy nyugati nagy hatótávolságú rakétarendszerekre és harckocsikra már tavaly is szüksége volt Kijevnek.

Zaluzsnij szerint az idén szállított fegyvereknek nem volt meg az a hatása, amit Ukrajna és szövetségesei reméltek, mert Oroszországnak volt ideje komolyan megerősíteni a védelmét.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: