Halálra verte férjét egy ungvári járási nő

Az éjjeli órákban a rendfenntartókhoz egészségügyi dolgozóktól érkezett bejelentés, akik egy turjavágási (Turja Paszika) lakos erőszakos haláláról tájékoztattak.

Nyomozócsoport vonult a helyszínre, ahol megpróbálták kideríteni a férfi halálának körülményeit.

A megyei rendőrség tájékoztatása szerint ismeretes, hogy az ominózus éjjel konfliktus támadt a 49 éves elhunyt és 47 éves nő között. Utóbbi a vita során számos testi sérülést okozott a férfinak, majd elhagyta a helyiséget.

Az elkövető elmondása szerint a sértett ekkor még tudatánál volt. Később azonban, amikor a nő visszatért a szobába, eszméletlenül találta a férfit, ezért mentőt hívott.

A rendőrök halált okozó testi sértés elkövetésének gyanújával vették őrizetbe a gyanúsítottat, majd büntetőeljárást indítottak a nővel szemben. (KISZó)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON !