A német hadsereg, a Bundeswehr már a második ukrán katonai egységet képezte ki a Patriot légvédelmi rendszer kezelésére.
Andreas Marlow, a multinacionális „Különleges Kiképzési Parancsnokság” parancsnoka a kiképzőhelyen, a német légierő egy biztonsági okokból meg nem nevezett bázisán tett látogatása alkalmából arról tájékoztatta a német dpa hírügynökséget, hogy a hathetes kiképzésen részt vevő, mintegy hetven katona közül sokan már rendelkeztek tapasztalatokkal légvédelmi rendszerek, például a szovjet időkben kifejlesztett S-300-as kezelésében.
A képzésre az Európai Unió több mint egy éve indított ukrajnai kiképzési missziója (EUMAM) keretében került sor, melynek parancsnoksága a Berlin melletti Strausbergben működik. A Bundeswehr és partnerei célja, hogy az év végéig mintegy 10 ezer ukrán katonát képezzenek ki különböző feladatokra.
Olaf Scholz német kancellár októberben további fegyverszállításokat és pénzügyi támogatást ígért Ukrajnának. Az úgynevezett „téli csomag” mindent tartalmaz, ami a légvédelemhez szükséges. Németország újabb Patriot-rendszert is szállít Ukrajnának. (MTI)
KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: