Akár 20 évbe is telhet, mire az ukránok életszínvonala eléri a háború előtti szintet

Elég nehéz pontosan megjósolni, hogy Ukrajnának hány évre lesz szüksége ahhoz, hogy visszatérjen a háború előtti jóléti szintre, ami 2-3 évig vagy akár 20 évig is eltarthat különböző tényezőktől függően – jelentette ki pénteken Ljudmila Cserenyko, a közgazdaságtudományok doktora, a Demográfiai és Társadalomkutató Intézet népesedés- és életszínvonal-kutatási osztályának a vezetője az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában, vette észre a Kárpát.in.ua.

Mint Cserenyko elmondta: „Augusztus-szeptemberben az adóhivatal arról számolt be, hogy rekordszámú egyéni vállalkozó volt. Ezért azon múlik, hogy mennyire lesz aktív a lakosság, és hányan térnek vissza és kapcsolódnak be a termelésbe. Ezért 2-3 év is lehet, vagy akár 20 is lehet.” Megjegyezte, hogy „ez teljesen kiszámíthatatlan”. A jobb megértés érdekében a demográfus a következő példát hozta fel: 2019-ben nagyon jó mutatóink voltak, „2020-ban pedig mindez gyorsan összeomlott, nőtt a szegénységi szint, és azt hittük, ez még sokáig így lesz”. „2021-ben azonban a szegénységi szint alacsonyabb lett, mint a 2019-ben volt” – magyarázta.

Amint a népesedési szakember kifejtette, nem minden függ a pénzügyi tényezőktől. „2023-ban a gazdaság nem csak annak köszönhetően tudott a felszínen maradni, hogy a költségvetési kiadásainkban segítettek bennünket, hanem azért is, mert az ukrán üzleti élet aktívan kezdett magához térni” – szögezte le. Szerinte ez az európai uniós csatlakozástól is függ majd, mert az új tagországok támogatásának politikája, amely célirányos források allokációjával jár, felgyorsítja a fejlődést.

A következő 10 évben Ukrajna lakossága elérheti a 30 millió főt. Ez a szám lehetővé teszi az ország normális működését és fejlődését. De ez csak bizonyos feltételek mellett lehetséges. Ugyanakkor Ukrajnában 2050-re a nyugdíjas korú nők száma meghaladja a dolgozók számát. Emellett 2020-hoz képest jelentősen csökken a gyermekek és fiatalok száma.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: