Ökológiai katasztrófa fenyegeti Ukrajnát

Az ukrán NGL media műholdfelvételek alapján elemezte az ukrajnai természeti értékeket ért veszteségeket a háború eseményei miatt. Az Ukrán Állami Erdészeti Ügynökség jelentése szerint az ország erdeinek közel 30 százalékát érte valamilyen kár a háború során.

A műholdfelvételek szerint az elmúlt két év során 60 ezer hektár erdő teljesen elpusztult, ami a hatóságok becslései szerint 360 millió dolláros kárt jelent, amibe nem számolták bele a helyreállítás költségeit.

A legnagyobb pusztítás a következő régiókban történt: Luhanszk megyében, ahol a háború előtt körülbelül 11 százalékos volt az erdők aránya, és ezeknek fontos funkciója volt az erózió megállításában. Számos fűrésztelep jött létre, ahol a faanyag egy részét a lövészárkok kiépítésére használják, a többit pedig eladják. Donyeck megyében rengeteg erdőt használnak menedéknek, mert a fák némi védelmet jelentenek a lövedékekkel szemben. Ez azonban az ökoszisztéma pusztulásával jár, a térségi nemzeti park erdeinek körülbelül 80 százaléka pusztult el az összecsapások során. Harkiv megyében a korábbi 15 százalékos erdősűrűség 40-45 százalékát éri ma kár a háború következtében. Herszon megyében, az ország legkevésbé erdővel borított részében a fáknak jelentős szerepük volt a talajerózió megállításában, most viszont elpusztulnak.

Sok helyen még nem lehet megkezdeni a károk felmérését, mivel az erdőket elaknásították. A hatóságok szerint a károk jelentős része már most is helyreállíthatatlan. (Kárpáti Igaz Szó)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: