Az ukrán hatóságok újabb egységet – katonai rendőrséget – kívánnak létrehozni, mely alakulatnak kizárólagos jogai lennének. Ellenőrizhetnék a félreállított sofőr okmányait, felületesen átvizsgálhatnák a gépkocsit, és beléphetnének a polgárok lakóhelyére azok hozzájárulása nélkül is. A katonai rendőrség felállításáról szóló törvényjavaslatot a parlament már nyilvántartásba vette - írta a Kárpáti Igaz Szó.
A dokumentumhoz fűzött magyarázat szerint a katonai rendőrség rendészeti feladatokat látna el a rend és a fegyelem biztosítása érdekében a védelmi minisztérium alá tartozó egységekben.
Amint azt a törvényjavaslat készítői megjegyzik, a jelenlegi Katonai Törvény- és Rendvédelmi Szolgálat nem rendelkezik olyan hatáskörrel, amely lehetővé tenné a felkutatási cselekmények végrehajtását, valamint a védelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó jogsértők bíróság elé állítását. Ugyanakkor a fronton elszaporodtak a katonai dezertálások, és az ilyen bűncselekményeket nem lehet büntetlenül hagyni, ugyanis az aláásná a fegyelmet a hadseregben. Ezért a katonai rendőrség többek között az ilyen személyek felkutatásával és őrizetbe vételével fog foglalkozni.
Ezen túlmenően a katonai rendőrök a következő jogosítványokkal rendelkeznének:
- bűncselekménnyel gyanúsított személyek fogva tartása;
- a járművek és a gyalogosok mozgásának korlátozása egyes útszakaszokon;
- a járművezetők járműhasználati és -vezetési jogosítványainak ellenőrzése, valamint az autók felületi átvizsgálása.
Ezen túlmenően a katonai rendőröknek joguk lesz belépni az állampolgárok otthonába a tulajdonosok és az ott élők beleegyezése nélkül is.
Amint az a dokumentumban szerepel, az ilyen behatolást a polgárok életének és egészségének veszélyeztetése, valamint gyanúsított személyek üldözése esetén hajthatják végre. Így a rendfenntartók számára könnyebb lesz a dezertőrök felkutatása.
A törvény hallatán többen úgy vélik, annak elfogadása esetén a mozgósítást elkerülők felkutatása is könnyebbé válhat, hiszen sok hadköteles férfi otthonaiban tartózkodva kerüli el a mobilizációt.