Eltávolították a magyar zászlót Badaló központjáról

A hírt Jakab Lajos családorvos, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke közölte Facebook-oldalán, szúrta ki a Kárpát.in.ua.

„Április 2.-án, vasárnap, a délutáni órákban (körülbelül 17. 30. és 18.00. között) a képen látható Skoda személygépkocsi (rendszám: AO 3364 EP) két utasa (szemtanúk szerint egy fiatal férfi és egy nő) leparkolt a falunk központjában lévő Mártírok emlékparknál – amely a sztálini lágerekbe elhurcolt áldozataink emlékművének is helyet ad –, és elkezdték fényképezni a park kerítésénél legalább 30 éve ott lévő, nagyjából 3 méter magasban elhelyezkedő nemzeti színű zászlót. A fotózást tett követte, a fiatalember felmászott a talapzatra, és sikerült kiemelnie a farúdon lévő zászlót (csak zárójelben jegyzem meg, hogy nem mindennapi erőnlét kellett hozzá, hiszen amikor évente egyszer ki szoktam cserélni az elkopott trikolort, akkor ehhez a művelethez egy kb. 3 méteres létrára van szükség…).

Hála Istennek, mindennek szemtanúja volt egyik helyi nemzettársunk, aki ukrán tudását elővéve, azonnal számon is kérte az illetőt a cselekedetéért. Azt a választ kapta, hogy ez ukrán föld, és itt semmi keresnivalója nincs idegen ország zászlójának. A KMKSZ illetékeseivel konzultálva, olyan információt kaptam, hogy a Mártírok emlékpark az nem számít állami közintézménynek, így ott jogosan lehetnek címer nélküli magyar szimbólumok is!

Visszatérve az esetre, az illető hamarosan elhajtott, a zászlót pedig azonnal visszahelyezték eredeti helyére, ahol azóta is ott van” – olvasható a bejegyzésben.

A KMKSZ Badalói Alapszervezetének elnöke arra kérte a helyieket, hogy amennyiben bárki valami gyanús mozgást vesz észre, akkor jelezze felé, vagy a falu elöljárójának, Szalai Imrének, kistérségi képviselőnknek, Székely Józsefnek, esetleg a rendőrségnek (102) az esetet.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: