Eszméletvesztésig verte beosztottját a hadkiegészítő-parancsnok

A megalapozott gyanú szerint eszméletvesztésig verte beosztottját a Poltava megyében található egyik járási területi toborzási és szociális támogatási központ parancsnoka – számolt be az RBK-Ukrajina hírportál az Állami Nyomozó Iroda (DBR) sajtószolgálatára hivatkozva.

A nyomozati szerv megállapította, hogy a területi toborzási és szociális támogatási központ parancsnoka azért érzett ellenszenvet a sértett iránt, mert az nyíltan beszélt a hivatalban előforduló különféle konfliktushelyzetekről. „A beosztott szájának befogása érdekében a hadkiegészítő-parancsnok úgy döntött, hogy nevelőmunkát végez” – közölte a DBR.

A parancsnok magával vitte a főtörzsőrmesterét és egy katonát, akinek a közvetlen beosztottja volt a sértett - írta a Kárpát.in.ua. Éjfél körül két autóval a sértett házához hajtottak, és telefonon kihívták „elbeszélgetésre”. Amikor a férfi kijött a házból, körülvették, majd éles szóváltás után bántalmazni kezdték. A legtöbb ütés a katona törzsét és fejét érte. A bántalmazást akkor is folytatták, amikor az áldozat már a földön feküdt.

„A sértett egy időre elvesztette az eszméletét, majd amikor a tettesek távoztak, nagy nehezen bekászálódott a lakásába. A szomszédok mentőt hívtak a katonához, amikor meglátták, hogy tehetetlen állapotban van” – tette hozzá közleményében a DBR.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON: